Newsletter
Email:
Kezdőlap | Soproni hírek | Elkezdődött a Kékfrankos Nyár tavasztól őszig tartó programsorozata Sopronban

Elkezdődött a Kékfrankos Nyár tavasztól őszig tartó programsorozata Sopronban

Betűméret: Decrease font Enlarge font
image

Négynapos borünneppel kezdődött május 25-én, és szeptember végéig tart Sopronban az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Kékfrankos Nyár rendezvénysorozat, amelynek köszönhetően bármely időpontban érkezik is a látogató Sopronba, mindig talál olyan eseményt, amely segítségével megismerheti a helyi borvidéket és a soproni borkultúrát.

Az esemény sajtótájékoztatóján Simon István, a város alpolgármestere köszöntőjében kiemelte: – A kékfrankosnak identitásképző ereje van a helyiek számára, emellett közvetve vagy közvetlenül több ezer ember megélhetését biztosítja. Emlékeztetett arra is: Sopron – az ország egyik leggazdagabb levéltárára alapozva – évek óta folyamatosan dolgozza fel legalább ezer évre visszanyúló borkultúrájának emlékeit, igyekezve minél szélesebb körben megismertetni azokat, mivel a bor, és közöttük elsősorban a Kékfrankos a soproniak számára a helyi folklór szerves része.

A szervezőktől (Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.) megtudhattuk továbbá, hogy a csaknem tucatnyi nagyobb rendezvény mellett számtalan kisebb és költségtakarékosabb esemény is szerepel az idei programok között. A nagyobb jelentőségű események és fesztiválok, mint a Borünnep, Kékfrankosok Éjszakája, a Szent Iván Folkfest, valamint a Soproni Szüret az idén újra visszaköltöznek a Fő térre.  
A nyári fesztivál teljes büdzséje mintegy 15 millió forint, aminek 60 százalékát a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. az Agrár Marketing Centrum pályázatán nyerte el. Az eseménysorozat fő támogatója, az OTP Bank további 1,2 millió forinttal járul hozzá a rendezvény lebonyolításához, amely szerződést ünnepélyesen a sajtótájékoztatón írták alá a felek.

■ Soproni7

További részletek a www.kekfrankosnyar.hu web oldalon.

  • email Küldje tovább ismerősének
  • print Nyomtatható verzió
  • Plain text Egyszerű szöveg
Címkék
A cikk nem tartalmaz címkéket
Értékelje a cikket
5.00
Powered by Vivvo CMS v4.1.6