Közel 16 millió forintot loptak össze négy hónap alatt
Ez év februárja óta mintegy 16 millió forint értékben követett el lopást egy több fős társaság. A bűncselekmény-sorozatnak június végén a győri nyomozók vetettek véget. Az eltulajdonított áruk: kávé, tea, gázolaj, fémhulladék, turbófeltöltő stb., amelyet még nem értékesítettek, a házkutatások alkalmával maradéktalanul előkerültek.

Az események mozgatója az a 28 éves biztonsági őr volt, aki a bűncselekmények alkalmával szolgálatot teljesített a győri Hűtőház utcai raktárbázisán.
Az első raktárfeltörés – ahonnan két társával mintegy nyolc millió forint értékben vitt el kávét – sikerén felbuzdulva, további bűncselekmények következtek. A gönyűi férfi ezúttal „leváltotta” tettestársait. Két új társa közül az egyik a helyi kisbolt tulajdonosa lett, akinek a lopott kávé egy részét eladta. Vele később minden egyes bűncselekményt követően elfelezték az eltulajdonított árut.
A gönyűi, nagyszentjánosi és bársonyosi érdekeltségű férfiaknak több rendbeli betöréses lopás írható a számlájára.
Több alkalommal „fejtettek le” 50 literes edényekbe gázolajat a raktárterületen várokozó mozdonyokból. Volt egy alkalom mikor megzavarták őket, így mindent hátrahagyva, üres kézzel kellett a helyszínről elmenekülniük.
Máskor, egy kávéval megrakott raktárépület kiürítésénél, az ajtóról a lakatot leverték, egy teherautóval az épület ajtaja elé álltak és közvetlenül a szállító járműbe pakolták be a kiváló minőségi árut, amelyet később a piaci ár negyedéért adtak tovább. A pakolás befejeztével aztán az ajtót gondosan visszazárták az általuk vitt lakattal, hogy az illegális kiürítésről a tulajdonos minél később szerezzen tudomást.
A 20-30 év közötti gyanúsítottak mindent vittek, ami a Hűtőház utcai raktárterületben mozdítható volt: nyitott pótkocsiról hat darab turbófeltöltőt, egy másik raktárépületből hegesztőgépet, gumikábelt, apró dolgokat, fémhulladékokat.
A hat férfi – öt elkövető és egy orgazda – gyanúsítottként történő kihallgatásuk alkalmával részletes beismerő vallomást tett.
Velük szemben a Győri Rendőrkapitányság jelentős értékre, folytatólagosan elkövetett betöréses lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Ennek büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: MRFK Győr



del.icio.us
Digg