Newsletter
Email:
Kezdőlap | Északnyugat-Dunántúl hírei | Rendőrkézen az enesei sorozatrabló

Rendőrkézen az enesei sorozatrabló

Betűméret: Decrease font Enlarge font
image

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak Győrben jan. 20-án, szombaton, késő este, a Kodály Zoltán úti italdiszkontban. Egy vásárló segítségével sikerült lefegyverezni azt a férfit, aki a boltba késsel a kezében, arcát eltakarva lépett be, majd az alkalmazottat életveszélyesen megfenyegetve a bevételt követelte...

A megfenyegetett eladónő a pénzt a kasszából kivette, s az elkövető elé a földre hajította, hogy azt a támadónak onnan kelljen összeszednie. A rabló végül mégis az alkalmazottal szedette össze a több mint százezer forintot, eközben viszont az eladónak sikerült időt nyernie. Éppen átadta a rablónak a pénzt, amikor az üzletbe egy férfi lépett be, aki rögtön felismerte a helyzetet, és a nála lévő bevásárló táskával nem sokat teketóriázva lesúlytott a rablóra majd dulakodásba kezdtek. A kés pengéje nagy szerencsére az összecsapás közben végül is eltörött (képünkön), így annak csak nyele maradt csak a támadó kezében. Eközben érkezett meg a kisbolt tulajdonosának fia. A két férfi együttes erővel már felül tudott kerekedni a rablón, akit a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartottak.
Amint az hamarosan kiderült, férfi tetemes tartozása miatt már a csütörtöki napon megpróbált rablás útján pénzt szerezni, Enesén próbált egy fegyvernek látszó tárggyal bankot rabolni, de ott is sikertelenül. A nyomozók előtt gyorsan egyértelművé vált, hogy az 57 éves elkövető minkét rablás negatív hőse, aki csak pár hónapja költözött Tatáról Enesére, szombat éjszaka óta pedig már a győri rendőrség „vendégszeretetét” élvezi. 
A gyanúsított a terhére felrótt bűncselekményeket elismerte, kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett.
A rabló a csütörtöki sikertelen bankrablásnál használt maszkot, cipőt, ruhát és játékfegyvert az enesei vasútállomás egyik szemetesében helyezte el, amelyet a rendőrség még most is keres. Kérjük, ha valaki ezekről a holmikról bármit tud, értesítse a főkapitányság bűnügyi osztályát.
Az események után a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az elkövető ellen az italdiszkont sérelmére felfegyverkezve elkövetett rablás, az enesei takarékszövetkezet sérelmére pedig fegyveresen elkövetett rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, illetve előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatására, aki az elkövetett bűncselekményekért akár 15 évet is kaphat.
Forrás: MRFK Győr

  • email Küldje tovább ismerősének
  • print Nyomtatható verzió
  • Plain text Egyszerű szöveg
Címkék
A cikk nem tartalmaz címkéket
Értékelje a cikket
5.00
Powered by Vivvo CMS v4.1.6