Közel a természethez
Nagy sikerrel zárult az Ipoly Erdő Zrt. által kiírt „Otthonom az erdő” rajzverseny, amely az „Élőhelyek megőrzése és rekonstrukciója az Ipoly Erdő Zrt. Közép-Magyarországi erdészetei területén” című projekt keretében valósult meg.

Gyönyörű alkotások érkeztek az ország minden részéről, sőt még határon túlról is.
304 intézményből 3490 rajzot küldtek a lelkes alkotók, 3 kategóriában (óvodás, általános iskola alsó tagozat, általános iskola felső tagozat). A Közép-magyarországi Operatív Program keretében elindított 212 075 110 Ft forintos összköltségű program célja az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő védett természeti területek, Natura 2000 területek és élőhelyek, valamint a védett természeti értékek
kedvező természeti állapotának megóvása, javítása, a hazai védett és közösségi jelentőségű fajok védelme és élőhelyük biztosítása. Az Ipoly Erdő Zrt. gyakorlatában eddig is kiemelt szerepe volt a természetvédelemnek, és az azzal harmóniában lévő erdőgazdálkodásnak. Ez a projekt a természet rekonstrukcióját, az élőhelyek hosszú távú fenntartását, megőrzését szolgálta.
A rajzpályázat a természeti értékek megóvásának fontosságára, az erdő és természet szeretetére, az élőhelyek védelmére kívánta felhívni a figyelmet a gyermekek szívhez szóló rajzain keresztül. A rajzok által a gyermekek szemén át láthatjuk, hogy is vélekednek az erdőről, milyen tudásuk, emlékeik, képzeteik vannak az ott lakó erdei állatokról, növényekről és azok védelméről. A gyerekek színes, vidám, részlet gazdag alkotásokat készítettek, amelyek gondolatisága figyelemre méltó. A rajzokhoz küldött kísérőlevélben örömmel olvasták a szervezők, hogy az óvodások és általános iskolások lehetőségeikhez mérten gyakran vesznek részt erdei iskolai programokon, erdei kirándulásokon. Nem idegen számukra a természet közelsége, érdeklődnek a természetismeret iránt.
A kiíró nem csak a nyertes rajzokat jutalmazta, hanem három beküldő intézményt is, amelyeket a tehetséggondozást támogató eszközökkel díjazott: Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskolának – Ajka, a Kittenberg Kálmán Általános és Művészeti Iskolának – Nagymaros, Suza Művészeti Stúdiónak – Debrecen.
■ Soproni7
Forrás: EFFIX Marketing



del.icio.us
Digg