Soproni7.hu: Honnan ismerjük föl a rossz éttermeket? ================================================================================ Soproni7 on 2012. Május 15., 09:19 Onnan, hogy rosszul főznek, persze. De akkor már késő. Száz százalékos biztonsággal nehéz előre kiszúrni a rosszat, de van több árulkodó jel, ami felpiszkálhatja a gyanút, és még az első műmozzarellás, éretlen paradicsomos caprese előtt elmenekülhetünk. VII. Nemzetközi Kékfrankos Borverseny Sopronban 2012. május 30-31. ================================================================================ Owner on 2012. Május 11., 04:22 A Nemzetközi Kékfrankos borverseny megrendezésére először tizennégy éve került sor. Az ötletet a KÉKFRANKOS, mint fajta, és mint Magyarországon a legnagyobb területi aránnyal rendelkező vörösbor szőlőfajta hírnevének erősítése adta. Helyszíne az idei évben a korábbiakhoz képest rendhagyó, de hagyományteremtő módon a határváros Sopron, a Kékfrankos fővárosa. Az idei évben a helyszínválasztással és a borverseny egyéb kapcsolódó programjaival is hangsúlyozni szeretnénk a kékfrankos összetartó erejét, közösségformáló szerepét, hiszen ez a hungarikum fajta közös sikere az egész magyar borágazat érdeke. XIII. Pannon Bormustra ================================================================================ Soproni7 on 2012. Március 23., 08:08 Immár 13. alkalommal mérettetnek meg a legjobb hazai borok a legnagyobb presztízsű hazai borversenyen, a Pannon Bormustrán, május 9-11 között Pannonhalmán. Május 12-én pedig Budapesten, a nagyközönség számára is nyitott rendezvényen az érdeklődők találkozhatnak az idei zsűri tagjaival és megkóstolhatják a verseny legjobb borait is. Ezen a napon lesz a rendezvény Díjátadó Gálája is. A borokat már lehet nevezni, a nevezés határideje április 20. Háziasszonyok figyelmébe: használjunk durumlisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet! ================================================================================ Soproni7 on 2012. Március 13., 06:23 A durumliszt a durumbúza nevű búzafajtából készül. Makarónibúzának is nevezik, mert főként száraztészta készül belőle. Magas fehérjetartalma miatt a tésztagyártás során nélkülözhető a tojás. A teljes kiőrlésű liszt – a fehér liszttel ellentétben – nincs finomra őrölve, így tartalmazza a búzaszemek magas tápértékű héját, mivel a búzaszemeket nem hántolják le. Magyar séf kápráztatta el a nagykövetségeket Amerikában ================================================================================ Soproni7 on 2012. Március 10., 09:22 A washingtoni magyar nagykövetség séfje nyerte az amerikai fővárosban működő diplomáciai képviseletek szakácsainak versenyét. Merényi Viktor marhaszegyet készített, a lecsót hozzá maga hozta Magyarországról, és a kalocsai népviseletben lévő felesége is segített neki – írja az Origo Sopron, Picanter, borok, jazz… ================================================================================ Soproni7 on 2012. Január 31., 09:16 Február 3-tól Picanter pavilon már Sopronban is, a Sopron Plaza parkolójában. De mi is az a Picanter? Azok a soproniak, akiknek még nem cseng ismerősen ez a név, hamarosan mindent megtudhatnak erről a különleges kulináris és kulturális élményeket kínáló gasztronómiai márkáról, amely ínycsiklandozó pultjaival és igazi mediterrán, életvidám hangulatával Budapest után – vidéken elsőként – Sopronban várja látogatóit. Így készül a tökéletes rántott sajt ================================================================================ Szerző: Haulitus Anikó on 2012. Január 28., 03:12 Ez az étel kicsik és nagyok állandó kedvence. Népszerűségét semmi sem törheti le, nincs reform, ami kiűzhetné a vendéglők étlapjáról. Első ránézésre elkészítése egyszerűnek tűnhet, de aki megpróbálta már, az tudja, a sajt szeret kacérkodni, és idő előtt kibújni a ruhájából. Pár trükkel megelőzhetjük az ilyen fajta „szemérmetlenkedést”. Reggelizzen Ön is császári módon! (videóval) ================================================================================ Soproni7 on 2012. Január 08., 05:30 Reggelizz úgy, mint egy császár, ebédelj úgy, mint egy király, és vacsorázz úgy, mint egy koldus!… Ezt a régi magyar körmondást idézve – kellő mennyiségű mozgással (például rendszeres kerékpározással, munka utáni sportolással) még felnőtt korban is étkezhetünk (persze nem este, a tv előtt nassolva) egészségesen, ugyanakkor mégis táplálóan, a lényeg, hogy semmiképpen ne vigyünk be több kalóriát, mint amennyit naponta elégetünk! Ünnepi falatok, nemcsak ínyenceknek I. – a Pannonia Hotel ajánlásával ================================================================================ Soproni7 on 2011. December 18., 08:33 Bár a legnépszerűbb magyar ételek közé tartozik a pörkölt nokedlival vagy a rántott borda petrezselymes burgonyával, egy ünnepi asztalra azonban mégis valami más, valami különleges dukál. A karácsonyi ünnepek közeledtével, sorozatunk első részeként egy fantasztikus kacsareceptet közlünk a kiváló mesterszakács – Orbán István, a Pannonia Hotel nemzetközi színvonalú séfje „repertoárjából”, azok számára, akik szeretnék elkápráztatni vendégeiket... Főszerepben a show – Sztárok a pácban a TV Paprikán ================================================================================ Soproni7 on 2011. November 25., 10:08 Sztárok a pácban címmel nagyszabású szórakoztató főzőshow-t indít a közkedvelt gasztronómiai csatorna, a TV Paprika. A november 28-án induló 25 részes sorozatban ismert sztárok mérik össze tudásukat a konyhában, feladatuk, hogy 20 perc alatt elkészítsék a Bede Róbert által előzőleg bemutatott receptet.