Soproni7.hu: Dzsudzsák továbbra is Moszkvában marad, de már egy sokkal jobb csapatban Dzsudzsák továbbra is Moszkvában marad, de már egy sokkal jobb csapatban ================================================================================ Soproni7 on 2012. Január 28., 02:14 Jó csere volt Balázsnak az Azsiból a Dinamóba igazolni! Amikor a felek megegyeztek, a szovjet korszak legendás focicsapatának vezetői még távoli trópusi tájakon áldoztak a pravoszláv újév örömeinek, és lényegében csak az utólagos jóváhagyásra érkeztek az orosz fővárosba. Az elemzők szerint a magyar középpályásnak azért jött jól a váltás, mert az Anzsiban alig nyolcszor léphetett pályára, mivel helyét a nála különböző okokból megbízhatóbbnak tartott orosz Jurij Zsirkov elfoglalta. A Rosszijszkaja gazeta című kormánylap szerint ez „lehetetlenné tette, hogy Dudzsák száz százalékosan kibontakozzon”. A Dinamó vezetőinek is sürgős lehetett az ügy. Egyrészt, mert a kék-fehér csapat balszárnyán régóta hiányzik a középpályás, az ecuadori Christian Noboa, majd az argentin Diego Perotti megszerzésére irányuló kísérletek pedig mindezidáig zsákutcába futottak. Másrészt a Dinamo vezetéséből január elején távozott Roman Djakov klubigazgató. Rögtön felreppentek a hírek, hogy hamarosan visszatér kedvenc klubjába Konsztantyin Szarszanyija, aki annak idején azért ment el, mert nem akart Djakovval együtt dolgozni. A játékosok felkutatásában és szerződtetésében jeleskedő szakvezető egy ideje a voronyezsi Fáklya focicsapat edzője, ám ebben a pozícióban nem bizonyult eredményesnek - ezzel szemben a pletykák szerint oroszlánrésze volt Dzsudzsák szerződésében. Szarszanyija ugyan cáfolta, hogy a közeljövőben szerepet vállalna a kék-fehér csapat irányításában, a szurkolók azonban ezt eldöntött kérdésnek tekintik. További részletek >>>